CIKKEK
NE SAJNÁLD A LOMBIKOZÓ NŐT!
A gyermekért küzdő nőkkel szembeni szánakozás, szánalom, sajnálat egyrészt sértő, másrészt egyáltalán nem indokolt. Nem áldozatok vagyunk, hanem hősök. Képzett és megedzett amazonok, akiket az út sok mindenre megtanított. A magam részéről inkább azokat sajnálom, akik terveikkel ellentétben lesznek terhesek vagy rosszul működő, boldogtalan házasságokba szülnek gyereket.
Egy lombikozó párhoz születő baba olyan házasságba születik, ami már a terhesség, a szülés és a babázás nehézségei előtt komoly kríziseken ment keresztül és ez erősítette a nőt, a férfit és a kapcsolatot is: fájdalom és megaláztatás az orvosi szobákban, előre felmérhetetlen anyagi terhelés, végtelenített, idegőrlő várakozás újra és újra, aztán csalódás, fájdalom, kétségbeesés újra és újra. Közben tanultunk, nagyon-nagyon sokat és minden nappal egyre jobban tiszteljük és becsüljük egymást.
Ez a szerelem már nem a rózsaszín szemüveg. Kemény köröket végig küzdve tapasztalatból mondhatjuk, hogy “a férjem a legjobb pasi a világon.” Számtalan kínos vizsgálatot vállalt zokszó nélkül. Sok férfi hiába fél a tűktől és a vértől, mégis megtanul injekciókat szúrni a hasunkba, akkor is, amikor már csupa bevérzés a poci. Ez tényleg egy ilyen férfi-képző út is. Egy lombikozó apuka sok nőnél jobban képben van hormonokkal, vitaminokkal, nőgyógyászati kifejezésekkel, babadolgokkal. Felkészült, motivált, elkötelezett. Szuper apa-alapanyag.

Ami pedig minket, nőket, illet: Bizony tény, hogy egy sok inszemet és lombikot végigcsinált nőt fájdalommal már nem igen lehet megijeszteni. Úgy bírjuk, mint tevék a sivatagot. Megyünk előre és kész. Egy lombikos apának nem kell azon aggódnia, hogy a gyermeke anyja kellőképpen odaadja-e magát, önfeláldozó lesz-e, gondos lesz-e. Végignézte, hogy már a terhesség 10-20-30%-os lehetősége is milyen erőforrásokat mozgat meg bennünk. Felkészültek, készek vagyunk.
Mondják néha, milyen szomorú, hogy a gyermekvállalás nincs jogosítványhoz kötve, mint az autóvezetés. Bocsánat a megfogalmazásért, de szexelni bárki tud. Bárki lehet mázlista és eshet teherbe anélkül, hogy igazán készen állna rá. Sajnos egy hosszú küzdelem önmagában nem tesz jó szülővé, hiszen az annyi mindentől függ. De azt legalább mi már biztosra tudjuk, hogy nincs amit ne vállalnánk és ne tudnánk végig csinálni érte és hogy ő ezerszer fontosabb bárminél, bárkinél, beleértve munkát, utazást, pénzt és végső soron önmagunkat is.
Szóval sajnálatra semmi ok: kemény csajok vagyunk, fantasztikus pasikkal az oldalunkon. A gyermekeink szerencsések, mert felkészült és elkötelezett szülőkhöz és hétpróbás, valódi szerelemházasságokba érkeznek.